Az album egy szerelmi románc teljes ívét zenéli át, az első pillanatok kissé feszesebb, várakozással teli hangulatától a lecsendesült hétköznapok mosolygós óráin keresztül a szakítás szimfonikus allegóriájáig. A zenéket áthatják a zongoraszólók, improvizációk. Az elektronikusabb hangvételű művekben is erőteljesen dominál a harmónia. A torzított hangok, fura „sisterek-szisszenetek” nem zavarnak, megférnek a kellemesebb dallamvezetés mellett. Az album „rejtett” utolsó nótája, a The Master of the Lightsaber Loves a Beauty jelentősen eltér a többitől. Lusta trip-hopos dobok, a cizellált dallam monoton ismétlődése, az álmos fénykardozás a háttérben és valami hülye zaj: egy kedvetlen, magányos jedilovagszerelem a messzi-messzi galaxisban.